Sigfrid-Wasser Testtonik története

22 Sep, 2021

A Sigfrid-Wasser testtonik története egészen egészen 1921-re nyúlik vissza. A receptúra alapját képező XIX. századi sebgyógyító főzetet, még Szabó Sigfrid édesanyja hozta magával Erdélyből. Édesapja, az I. világháborúban szerzett sérülései miatt, 2 és fél éven át tartózkodott kórházban, mely idő alatt a sors úgy hozta, hogy többek között egy gyógyszerésszel kötött barátság okán, megtanulhatta a sebkezelés minden fortélyát. Sigfrid szülei a gyógyítás mellett kötelezték el magukat, így a falu népe, náluk gyógyírt talált problémáira.


 

Sigfrid örökölte a gyógyítás szeretetét, gyerekkorától kezdve orvos szeretett volna lenni, ám a származása miatt ez az álma sajnos nem valósulhatott meg. Mert nagyot álmodni, így nem adta fel, hanem a családi receptúrát kezdte el továbbfejleszteni. Az általa kifejlesztett receptúra a mai Sigfrid-Wasser, minden termékünk alapját szolgálja.


 

A főzetet sikerrel alkalmazták különböző sérülések (égés, nyílt sebek, horzsolások, zúzódások, törések) kezelésénél. Borogatásként izületi fájdalmakra is kiválóan alkalmazhatónak találták! Belsőleg is alkalmazták különféle gyomor bántalmakra, torok kezelésre, aftára, száj fertőzésekre is!

Orvosok is használták régebben kórházakban és nagyon pozitív véleményeket írtak róla! 


 

Ez a főzet 17 féle aminosav tartalma mellett olyan gyógynövény kivonatokat tartalmaz mint a párlófű, orbáncfű, citromfű, kakukkfű.


 

A párlófű összehúzó szer, a száj- és toroknyálkahártya gyulladásainak valamint enyhe lefolyású gyomor-bélhurut kezelésére használják. Emésztőszervi problémákra is alkalmazzák, fokozza az epe működését, és a máj méregtelenítő tevékenységét. Külsőleg toroköblítőnek ajánlják.

Alkalmazzák a bőr enyhe felületi gyulladásaira, kelésekre.


 

Az orbáncfű hatásosnak bizonyult sebek, zúzódások kezelésében fertőtlenítő, sebösszehúzó, gyulladáscsökkentő, bőrnyugtató hatása révén. Javasolják még a zúzódások, nyílt sebek, műtéti sebek kezelésére is! Napégésre, rosaceára, pikkelysömörre, ekcémára - a bőr gyulladásos betegségeire is alkalmazható.  A népgyógyászat a narancsbőr kezelésére is javasolni szokta.


 

A citromfű egyedülállóan képes elpusztítani a gombákat, a mikróbákat, így kiválóan lehet használni az arcbőr és a test fertőtlenítésére is. Felveszi a harcot az aknéval szemben! A citromfű igen hatékony lemosó is lehet, mivel képes feszesíteni a bőrt és a pórusokból is eltávolítani a szennyeződéseket. Ezenfelül védő gátat is képez, így a légkörben található szennyeződésektől is képes megvédeni a bőrt. 


 

A kakukkfű és annak olaja már több ezer éve része a hagyományos gyógyítási eljárásoknak az egész mediterrán térségben és azon túl is. A kakukkfűnek nemcsak az illata kellemes, hanem magas timol tartalmának köszönhetően egészségvédő hatással rendelkezik és egészségvédő tulajdonságai is jelentősek. A kakukkfű fenoljainak köszönhetően erős antiszeptikus tulajdonságokkal bír. Nagyon jó általános fertőtlenítő, immunerősítő. Javítja az emésztést, csökkenti a teltségérzetet, a kolostori gyógyászatban féreghajtásra is használták. Javítja a vérkeringés állapotát, enyhíti a vérszegénység bizonyos tüneteit. Újabban vírusos megbetegedések tüneteinek enyhítésére is alkalmazzák. Enyhe lázcsillapító hatása is van.

Bőrgomba elleni készítmények egyik gyakori alapeleme. Szájvizek, fogkrémek fontos alapanyaga fertőtlenítő, csíraölő, összehúzó, gyulladáscsökkentő, a nyálkahártya vérkeringését javító hatása miatt.

A népi gyógyászatban sokáig asszony növénynek, a nők növényének is nevezték, mert kiválóan kezeli a menstruációs vérzési rendellenességeket és görcsöket. Töltik alvópárnába is, alvászavarok ellen. Külsőleg sebgyógyító, bőrfertőtlenítő hatással is bír, a patikában kapható krémek egyik gyakori alapanyaga is a kakukkfű.


 

Ez a csodálatos főzet,kiválóan ötvözi aminosavak és gyógynővények fantanszikus hatásait!


 

A Sigfrid-Wasser a mi féltve őrzött örökségünk, amit továbbra is megosztunk a világgal!


 

Szeretnénk Hallani a Véleményed

About

Cisztin: antioxidáns, edzés után a károsodott izomszövetek regenerálja, vírusszaporodás gátló. Műtét utáni rehabilitációt elősegíti, alkalmazzák a kötőszövet részleges vagy teljes szakadása esetén, csökkenti az izületi gyulladásokat és fájdalmakat Valin: szövetregeneráló, izomvesztés gátló Metionin: sejt építőkő, erős antioxidáns, bőrt, hajat kondícionálja. Tisztítja az ereket Izoleucin: elősegíti a szövetek regenerálását trauma elszenvedése után. Sebeket, sérüléseket regenerálja Leucin: szükséges a sebek gyógyulásához bőr és csontok esetében egyaránt, elősegíti a fehérjeszintézist a szövetekben. Hisztidin: segíti az artritis okozta gyulladást csökkenteni, segíti a szövetek növekedését és regenerálódását, beleértve az izomszöveteket is Lizin: elősegíti a izom-, csont és egyéb szövetek kialakulását, mindemellett gyorsítja a regenerálódást (gyógyulást)is Prolin: csont, bőr és porc fő építője Glicin: tejsav detoxikáló, a bőr és a kötőszövetek gyógyulásában és regenerálásában segít Arginin: segíti az izmok regenerálódását azzal, hogy támogatja a kollagén termelődést és megszabadítja a testet az izmok bomlásakor keletkező méreganyagoktól